,,Pester Juden”

Pester Juden, azaz pesti zsidók. Egészen 1833-ig nem alakulhattak elismert közösséggé, ezért a bécsi zsidókhoz hasonlóan, hivatalosan csak így szerepelhettek. Pest jelentéktelen kisvárosból a XVIII. század végére az ország gazdasági, majd politikai központja lett. A rohamos fejlődés egyik legfontosabb mozgatórugója a pesti zsidóság volt. A közösség nimbuszát jelzi az itt épült gyönyörű épületek és templomok sora. A XIX. század során kirekesztett vagy megtűrt személyekből alkalomadtán akár bárói rangra is emelkedtek.

Mária Terézia idején a szabad királyi városok törvényei szerint zsidók csak a városfalakon kívül, úgynevezett gettókban lakhattak. A királynő türelmi adóval és további korlátozásokkal próbálta gátolni a zsidóság térnyerését. Ezek az intézkedések a zömében német eredetű, katolikus vallású, kiváltságait féltékenyen őrző városi polgárság elutasító magatartásával magyarázható. A pesti országos vásárokon kizárólag tartózkodási engedéllyel vehettek részt, letelepedni csak főurak jóvoltából a nagybirtokközpontokban és a kereskedelmi utak csomópontjában tudtak. Miután Budáról is ki lettek űzve (1746), Óbudán a Zichy birtokról jártak át pestre hajóhídon. II. József rendelkezései után már állandóan bérelhettek házakat a belváros környékén. A városfaltól sugárban kifelé vezető utcák, és a rájuk merőleges kisutcák bérházaiba jobbára zsidók költöztek. A terézvárosi zsidóság első központja a Károly körút és a Király utca sarkán álló Orczy-ház volt.

Orczy József báró szívesen bérbe adta a nemrég épült barokk bérházat a zsidó kereskedőknek és iparosoknak. Mivel sokuk jó anyagi helyzetben volt, így nagy hasznot hozott.  A századfordulóra viszont már szinte kizárólag az óbudai zsidók gyülekező helye lett a bérház. Az Orczy házban a 48 lakás mellett 37 betonozott pince, két zsinagóga, 3 vendéglő, egy kávéház, egy kóser mészárszék és egy ,,orosz” fürdő is megtalálható volt.  Később iskola, kávéház és vendéglő is nyílt.

A reformkori zsidónegyed

A XIX. század elején, a reformkorban a haladó nemesség sok egyéb hasznos újítás mellett a magyarországi zsidóság egyenjogúsítását is célul tűzte ki. Ezzel párhuzamosan a magyarországi zsidóság soraiban is megkezdődött a társadalmi mozgolódás. Számos vallási, közművelődési és jóléti intézményt hoztak létre. A Király utca belső szakasza, egészen a Terézvárosi templomig, fokozatosan a zsidó közösség centrumjává vált. A Dob, Wesselényi és Dohány utcákban, és a közöttük lévő kisutcákba románok is települtek, de a zsidókhoz hasonlóan a Belvárosba ők sem voltak bebocsátandó népek. A zsidónegyedbe beékelődve a Holló utcában épült a román alapítványi Gozsdu-ház.

A reformkor nagyjai, élükön Kossuth Lajossal, folyamatos pártfogolták a zsidó emancipációt. A ,,kalapos király” a felvilágosodás és az abszolutizmus jegyében német nyelvű iskolák felállítására és német családi nevek felvételére kötelezte az itt élő zsidókat. A németesítés megnehezítette az asszimilációt. A reformkor legforróbb évei alatt, 1940-ben kimondták, hogy a zsidók szabadon, az ország egész területén letelepedhettek, gyárakat alapíthattak és kereskedhettek. Innentől fogva úrbéli telket vásárolhattak maguknak és joguk lett a polgári életbe való beleszóláshoz. A magyarosodás a zsidókat is elérte, többen magyarosították a vezetéknevüket. A rabbik sokszor kétnyelvű imakönyveket és hittankönyveket adtak ki, és magyar nyelven prédikáltak a zsinagógákban.

Erzsébetváros, a város a városban

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban a zsidók számarányukat tekintve nagy anyagi és véráldozattal vettek részt. A 180 ezres honvédségből több, mint 20 ezren voltak zsidók, közülük 76-an hadnagyi és 26-an főhadnagyi rangra emelkedtek. Haynau, a ,,bresciai hóhér” meg is jegyezte:

,,a zsidók, érzelmeik és gonosz cselekvésük által olyannyira előmozdították a magyar forradalmat, hogy az az ő közreműködésük nélkül sohasem nyerhetett volna ilyen jelentőséget”. A világosi fegyverletétel után hatalmas hadisarcra megfizetésére kötelezte őket. Azonban, Ferenc József császár a kiegyezés után kamatostul visszaadta ezt az összeget, ebből az összegből épült a budapesti rabbi- és tanítóképző. A kiegyezést követően született meg az emancipációs törvény a zsidók teljes egyenjogúságáról, polgári és politikai tekintetben egyaránt. Vallásuk csak 1895-ben került elismertetésre. 

A kiegyezésre már kirajzolódtak a pesti zsidónegyed határai: Paulay Ede utcától a Dohány utcáig, a Terézvárosi templomtól és a Klauzál tértől a Károly körútig. Emblematikus határjelző volt a Pekáry-ház, egy neo-gótikus, romantikus stílusú háromemeletes sarokház a Király utca és a Csányi utca sarkán. Az 1860-as évekre Terézváros lett Pest-Buda legjobban kiépült és legsűrűbben lakott külvárosa. A rohamos mértékű fejlődés megkívánta a főváros közigazgatási átszervezését. 1773-ban Pest, Buda és Óbuda Budapest néven egyesült. A várost 10 kerületre osztották fel. Ennek megfelelően Terézváros a mai Király utca mentén kettéválik, s ettől délen megkezdi önálló életét a VII. kerület. Kerületi polgári kör kezdeményezésére a kerület névadója Ferenc József felesége, Erzsébet királynő lesz.